News
Újra gesztust tesz a Fidesz a szélsőjobbnak. Megszavazták a szivárványos zászlók középületekre helyezésének tilalmát az ...
Az ország 15 legfontosabb vasútvonala közt négy esetében sikerült 90 százalék feletti pontossági arányt összehozni.
Baráti áron végezték el a feladatot a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat részére. A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetése a ...
Mint ismeretes, a köztársasági elnök inkább Balog Zoltán tanácsaira hallgatott. A kegyelmi botrány utóéletéről beszélt a ...
Alapvető tények elhallgatása mellett valótlanságoktól és csúsztatásoktól hemzseg a Németh Szilárd Fidesz-alelnök „európai ...
További tíz évet kaphat, ha beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalásról. Vádat emeltek azzal az életfogytiglani büntetését ...
Az erről szóló közlemény megjegyzi, az említett ingatlan egyébként sem a 4413-as úton van. Reagált a Magyar Közút Nonprofit ...
A Gázában zajló háborúra hivatkozva. A Maldív-szigetek kormánya kedden bejelentette, hogy a Gázában zajló háborúra hivatkozva ...
Vizsgálják, ki vágta el a villanypásztort. A tehenek nem jutottak ki a telep területéről. Dunakiliti az egyik a négy telep ...
Csakúgy, mint a Novák Katalin volt köztársasági elnök által létrehozott Családpárti Alapítványra. De vitorlásbálra és ...
A siófoki ingatlannal külön vádpont foglalkozik a korrupciós büntetőper vádiratában. A Fővárosi Törvényszék engedélyezte a ...
Az egyik áldozat családja azzal is vádolja a felelősöket, hogy gondatlanságból nem végeztek megfelelő tervezést a biztonság ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results